Tiszakécske kiemelkedő turisztikai, idegenforgalmi vonzástényezője a Tisza, amely a települést 22,5 km hosszan határolja. A partot galéria erdők szegélyezik, melyek a Közép – Tisza Tájvédelmi Körzet részei. Ez a terület számos ritka védett növény és állatfajnak ad otthont.
A Tisza – parti Szabadstrand szinte egyedülálló, 300 méter hosszú parttal, mesés környezettel várja a kikapcsolódni vágyókat. A Tisza itteni szakasza gyönyörű, országosan is ritkaságszámban megy, hiszen a nagy folyó mentén mindössze három ilyen helyen működik hivatalosan homokos tengerpartra emlékeztető strand. Igen kedvező a látogatók számára, hogy, a strand használata ingyenes és a nyári időszakban bármikor látogatható.
Tiszakécske város Tisza – parti Szabadstrandja, homokos tengerpartra emlékeztető szabadstranddal várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket. A főszezonban a fürdőzők kényelmét szolgálják a parton és az üdülőterületen működő szolgáltatók és vendéglátó egységek, valamint öltözők és a fürdőmesteri szolgálat. Nyaranta strandröplabda bajnokság, homokvárépítő verseny, vízi túrák és sok más érdekes program kínál kikapcsolódási lehetőséget az ide látogató és itt élő emberek számára. A Tisza – part a nyári éjszakai élet lüktető szíve is, ahol koncertek, zenés szórakozóhelyek, helyi specialitásokat is kínáló vendéglők várják a látogatókat.