A református templom Tiszakécske emblematikus épülete, amely neogótikus stílusban épült. Az egykori Ókécske központja, vallási és közösségi értelemben is központi helyet foglal el Tiszakécskén.
Kezdetben egy magánházhoz hasonló temploma volt a gyülekezetnek.1778-ban Molnár Gergely foglalja el a kécskei lelkipásztor állást, aki azonnal megkezdi az előkészítő munkálatokat egy új templom építésére. 1779. április 13-án volt az alapkőletétel. A munka olyan gyorsan haladt előre, hogy július 17-ére, vagyis 96 nap alatt a templom elkészült. Ugyanez év szeptember 12-én volt a templom felszentelése, mely alkalommal Széles Pál nagykőrösi lelkipásztor hirdette az igét. Néhány év múlva, már harangot is vásárolt a gyülekezet az új templomba, ami már nem az első harang. Az elsőt, a legkisebbet 1749-ben készítette a gyülekezet, Kosdi Sámuel lelkipásztorkodása idejében.
- február 25-én az egyháztanács határozatot hozott, mely szerint a templomot kibővíti, a tornyot pedig felemeli. 1841 márciusában elkezdődött az építés. 1862-ben a templomba már orgona is került. 1901-ben az egyháztanács ülésén a gondnok jelentette, hogy a templom és a torony falai repedezettek, az ügyet az egyháztanács 1903-ben tárgyalja mely szerint egy új templom építésének szükségességét mondta ki. 1905-ben az egyháztanács már a templom lebontásával foglalkozott, 1906-ban pedig megkezdődött az építkezés, valamint a templom új orgonájának beszerzése. 1908-ban a lelkipásztor kihirdette az új orgona elkészülését. Az orgonát 1908-ban építette a Rieger Ottó és Fia orgonagyár. Az Op. 1455-ös hangszer kétmanuálos (II/12) orgona pneumatikus kúpláda rendszerű volt.
A templom felszentelése 1909. május 23-án történt meg.
Az I. világháborúban a templom egy harangját elvitték, valamint sok hősi halottal múlt el a világháború. A hősi halottak neveit őrzik a templomon lévő emléktáblák.1944. október utolsó napjaiban összesen 9 telitalálat és számtalan repesz éri a templomot. A falai megrongálódtak, megsérült a torony és tönkrement az orgona. 1946-tól a háború el multával készült a gyülekezet a templom helyreállítására, majd 1948. augusztus 1-én vette a gyülekezet újból használatba a templomot. 1966-ban megépülhetett az új torony is, valamint elkészült a teljes külső és belső tatarozás, újra festés. Majd 1967-ben Szamosközi István püspök úr szentelte fel a teljesen megújított templomot. Csupán az orgona volt még akkor romokban, mert a második világháborúban a hangszer megsérült. Majd csak az 1970-es években sikerült újra megszólaltatni, amely a 90-es évek végére ismét elnémult.
Egyre szembetűnőbb volt, hogy a tető hibája miatt a falakon végig folyó víz újabb problémákat okozott. 1992 tavaszán a presbitérium úgy döntött, hogy hozzá fog a tető rendbehozatalához. Elkészült a bádogozás, a csatornázás is. Ennek fedezetét a svájci testvérek adományából, a gyülekezeti tagok adományából és a gyülekezet egyéb bevételéből finanszírozták.
1997-ben elhatározás született az orgona felújítására. 2000-ben az Aquincum Orgonagyár a rekonstruált orgonaházba teljesen új orgonát épített. A pedálzatot és a padot megtartották, az eredmény mégis a modern orgonaépítészet elvei szerinti, mechanikus traktúrájú hangszer lett. 2015-ben a délnémet és a thüringiai barokk orogonaépítő iskolák hangzását követve a diszpozíciót átalakították és a sípokat újra intonálták, valamint a hangolása is a Bach – korabeli elveket követi. A légellátást ékfúvó biztosítja. Ennek eredményeként az orgona hangja természetesebb, hangzása színesebb, erőteljesebb lett, 12 regisztere a nagy orgonák hangzását idézi. Az új koncepció és a művészi intonáció Faragó Attila szakértelmét tükrözi, melyet cége, az AerisOrgona Kft. valósította meg. Az építő számára az igazi kihívást az jelentette, hogy úgy kellett a thüringiai barokk orgonák hangzását megidéznie, hogy nem készíthetett új hangszert, hanem egy 20. században épült orgonát kellett átépítenie.
2006-ban a templom 100 éves jubileumára a padlózat kicserélésére is sor került, elkészült a padlófűtés és az ablakok újra üvegezése is megvalósult.