A Tiszakécskei Pálinkaünnep minden évben szeptember első hétvégéjén kerül megrendezésre az Arany János Művelődési Központ égisze alatt. A rendezvény középpontjában a pálinkaverseny áll, amelyen neves szakmai zsűri bírálja el a benevezett párlatokat. A versenyre nemcsak Tiszakécskéről, hanem az egész térségből neveznek pálinkákkal.
A pálinkaverseny évről-évre történő népszerűségének növekedését jól mutatja, hogy 2022-ben, majd 2023-ban is rekordszámú párlatot bírált el a szakmai zsűri Tiszakécskén. Örömteli, hogy nemcsak a mennyiség, de a minőség is folyamatosan emelkedik. Ez egyrészt köszönhető a Tiszakécskei Pálinkaünnepen tartott szakmai előadásoknak, illetve annak a fórumnak, ami a rendezvényen a pálinkafőzők között zajlik. A párlatok minőségének alakulása nyilván sok összetevőtől is függ. Beleértve az adott évben jellemző időjárást, ami az egyes gyümölcsfajták érésére hatással van. Mindenesetre a térségből a Tiszakécskei Pálinkaünnepre nevező visszatérő versenyzők egyre jobb eredményeket képesek felmutatni. Ehhez a szakmai színvonal emelkedéshez pedig hozzájárul a Tiszakécskei Pálinkaünnep is.
Az is megfigyelhető tendencia, hogy egyre több magánfőző és bérfőzető nevez be a pálinkaversenyre Tiszakécske településről. A helyiek büszkék a saját maguk előállított hungarikumra, a pálinkára. 2022-ben is tiszakécskei versenyző nyerte el a legjobb gyümölcspálinkáért járó kupát (Mészáros Ramón, szilva pálinkájáért), illetve 2023-ban is (Szegedi Imre, málna pálinkájáért).
A Tiszakécskei Pálinkaünnep pálinkaversenyének díjazása, értékelési kategóriái az egykori keceli Kárpát-medencei Pálinka- és Párlat Verseny mintáján alapul. Annak köszönhetően, hogy a kezdetekben szakmai segítséget iránymutatást e nagy múltú esemény szervezőitől kaptak az Arany János Művelődési Központ munkatársai. Ennek a jó kapcsolatnak és szakmai együttműködésnek az eredménye a Tiszakécskei Pálinkaünnep.
A Tiszakécskei Pálinkaünnep pálinkaversenyének értékelési kategóriái, díjazása:
Bronz-, ezüst- és arany minősítés: ezeket a minősítő okleveleket és érmeket az átlagosnál jobb pálinkákkal nyerhetik el a versenyzők.
- a verseny legjobb gyümölcspálinkája/párlata
- a verseny legjobb szőlő-vagy szőlőtörköly pálinkája
- a verseny legjobb vegyes pálinkája/párlata
- a verseny legjobb ágyas pálinkája/párlata
- az adott éve legjobb pálinkája/párlata
- a társadalmi zsűri díja
- a legszebb palackért járó díj
- a verseny legkülönlegesebb párlata
- Téglás András vándorkupa: Téglás András emlékére alapított díj. Téglás András haláláig a Kárpát-medencei Pálinka- és Párlat Verseny megálmodója és főszervezője volt. A Tiszakécskei Pálinkaünnepekre gyakran ellátogatott szakmai észrevételeivel segítette a rendezvény megvalósítását. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hagyományteremtő esemény lett a Tiszakécskei Pálinkaünnep.
A pálinkaversenyen a zsűrizés az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny minősítési szabályával, érzékszervi bírálat alapján történik, 20 pontos bírálati rendszerben:
A zsűri a következő szempontok szerint értékeli a nevezett tételeket:
- Illat tisztaság (ahol a hibátlan max. 3 pont)
- Illat karakter (ahol az élénkség, frissesség, intenzitás, fajtajelleg max. 5 pont)
- Íz tisztaság (ahol a hibátlan max. 3 pont)
- Íz karakter (ahol az élénkség, frissesség, intenzitás és fajtajelleg ízben, testesség, csípősség, szúrósság max. 5 pont)
- Harmónia, tartósság (ahol a benyomások kóstolás után max. 4 pont).
A pálinkaverseny mellett ezen a rendezvényen számos kulturális program megvalósul. Igényes zenei koncerteket hallgathat a közönség és gasztronómiai kalandozásokban is részt vehetnek. A rendezvény legtöbbször az Ókécskei Közösségi Ház udvarán valósul meg, ahol ezen az alkalmon térségi termelők, kézművesek is bemutathatják termékeiket. A közösségi ház udvara ilyenkor az évszaknak megfelelően, változatos virágdekorációval van ellátva.
A rendezvény színpadi programjait helyi néptáncos és citerás csoportok fellépései nyitják meg. A magyar népzene tökéletes hátteret nyújt az eseményhez, egyszersmind erősítve a nemzeti összetartozást. Így fonódik össze több hungarikum is a Tiszakécskei Pálinkaünnepen.
A Tiszakécskei Pálinkaünnep 2023-ban már a hetedik alkalommal valósult meg Tiszakécske városban. Hét esztendő alatt ,,felnőtt” a legnagyobb települési rendezvények közé (Majális, Augusztus 20., Tiszakécskei Családi Nap, Kécskei Szüret). A szervező Arany János Művelődési Központ célja, hogy minden évben egyre színvonalasabb és látogatottabb legyen ez az esemény, amely messze földre viheti a jó hírét Tiszakécskének.
A rendezvény egyediségét azok a minősített tiszakécskei pálinkák, illetve párlatok jelentik, amelyeket kizárólag ezen az alkalmon kóstolhatnak meg a vendégek.
Videó összefoglaló