Szentháromság Templom

A templom Tiszakécske építészetében egyedülálló alkotás, amely a város történelmében is meghatározó szerepet játszik. A turizmus területén is kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel a településre érkező látogatók is nagy számban keresik fel.

A mai templom Kőrősy Mihály plébánossága idején épült 1815 és 1820 között épült késő barokk stílusban. 1820-ban szentelték fel a Szentháromság tiszteletére. Az épület szabadon álló egytornyú, egyhajós téglalap alapú, szegmentíves záródású szentéllyel. A szentély nyugati oldalánál található a sekrestye. A belső tér három csehsüveg-boltozatú szakaszra tagozódik.

A három műmárvány oltár, az orgonaház és a gyóntatószék klasszicista stílusú. A belső díszítés különlegességei az oszlopokról lecsüngő szőlőfürtfüzérek. A templom 35 méter hosszú, 14 méter széles. A fordított esernyő alakú, rézzel fedett toronysisak egyedi kialakítású, amelyet dohánylevél forma koronáz, felette a gömbön álló kereszt csúcsa 41 méter magasan van.

A bejárat fölötti kórus két oldalán a külső homlokzaton egy-egy szoborfülkében Szent Péter és Szent Pál szobra áll.

A templom falait a kécskei határból a szikfoltok alól bányászott homokkőből rakták. Tervezője ismeretlen. A második világháborúban aknatalálat érte, elveszett oltárképe helyett Márton Lajos 1945-ben festette a Szentháromságot ábrázoló új képet. Az egyik mellékoltár a Szűzanya családját, Szent Annát és Joahimot mutatja be a gyermek Máriával, a másik Nepopmuki Szent Jánost, a gyónási titok védőszentjét ábrázolja. Igen értékes a 18. századi fából készült, festett Szűzanya-szobor, amely valószínűleg felvidéki mester alkotása. A háborúban az üvegablakok is kitörtek egy aknatalálat következtében, ezt ideiglenesen ablaküveggel pótolták. 1966-ban Mohay Attila budapesti üvegezőmestert bízta meg Gémes Mihály atya a jelenleg is látható festett üvegablakok elkészítésével. 1952-ben újjáépítették a sekrestyét, 1961-ben kívül restaurálták a homlokzatot, toronysüveget és a keresztet. 1963-ban új nagyharangot kapott, 1968-ban megnagyobbították az orgonát, 1970-ben készült a szembemiséző oltár, és ebben az évben kapott az épület műemléki védettséget is. A templom teljes felújítása 2005-ben történt meg. Ezt 2015-ben még további javítási munkálatok követték.

Forrás

Tajti Erzsébet – Verebély Veronika: 200 éves a tiszakécskei Szentháromság templom. Tiszakécske, 2021. ISBN 978-615-01-1345-6​

Szakterületi kategória

Épített környezet