Móricz Zsigmond: Boldog Falu című riportja

Tiszakécske település életében fontos, visszatekintés ez a riport, amely értékként áll az utókor számára az elismert író kedves gondolataival és szavaival leírva. Móricz Zsigmond riportja a tiszakécskei identitás része.

Móricz Zsigmond egyszer, 1935 novemberében járt Ókécskén. Móricz kíváncsi volt mindenre, a házakra, a gazdasági épületekre, a gazdálkodásra és az egyesületekre is. A falvakat és azok népét alacsonyabb rendűeknek tartották egyes értelmiségiek, mint a városlakókat. Móricz ebben a küzdelemben a falvak népe oldalára állt és minden lehetőségére álló eszközével erősíteni akarta a falvak népét kritikával és jó példák felmutatásával is.

Móricz Ókécskét állította az ország népe elé. Az ókécskei gazdák kicsi földbirtokon gazdálkodtak szőlő és gyümölcstermesztést folytatva. Ezáltal jelentős jövedelemre tudtak szert tenni. Házaikban a villanyvilágítás, a vezetékes víz, a fürdőszoba mind olyan jó létről árulkodott, amit csak nagy szakértelemmel, hozzáértéssel, termelési munkával lehetett létrehozni. A gazdagabbak segítették a szegényebb embereket, munkát adtak nekik, mert tudták, hogy egymásra vannak utalva.

Riportjában ámulattal, lelkesülten és őszinte örömmel számol be az akkori Ókécskéről. Merthogy Ókécske valóban különleges, kivételesen példaadó falu volt. Sorolja írásában, hogy mennyi féle közösségi szervezet működik a javarészt kisgazda családokból álló, 3000 főt számláló településen.

Móricz Zsigmond írása büszkeség a Tiszakécskén élő emberek számára, életműve közkincs, ami a tiszakécskeiek számára különösen fontos.

Szakterületi kategória

Kulturális örökség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.