Egy új és modern épület bevonza a látogatókat a sporteseményekre. Azonban talán még a közönségnél is fontosabb a sportolók bevonzása, akik természetesen egy színvonalas, jól felszerelt létesítménybe nagyon szívesen járnak sportolni. Ez a fiatal generációtól a felnőttekig mindenkire igaz, hogy egy szép és technikailag megfelelő környezetben szívesen hozza ki magából a maximumot. Ugyanis a tehetséges fiatalok, sportolók jelentik egy-egy egyesület és sportág jövőjét.
A tiszakécskei Kosárlabda Sportcsarnok 1830 négyzetméter alapterülettel rendelkezik. A csarnokban több öltöző, bírói szoba, büfé, raktárhelységek, elektromos térelválasztó függöny található. A sportlétesítmény parkettás, és lelátóin több mint háromszáz fő foglalhat helyet. Az épületben elsősorban a Tiszakécske Város Sport Egyesülete szakosztályai dolgoznak, de lehetőség van az iskolások tanóráinak megtartására, baráti szerveződések sportolására, illetve különböző rendezvények és bálak megtartására. A csarnok úgy van kialakítva, hogy lehetőség van benne két mobil ökölvívó ring felállítására ezzel is segítve az ökölvívó klub munkáját, alkalmas akár NB II-es kézilabda meccsek, kosárlabda meccsek megrendezésére, továbbá röplabda és tollaslabdaháló elhelyezése is megoldható.
A csarnok körül több mint száz gépkocsi és buszok számára kialakított parkoló található, amit fákkal és cserjékkel beültetett kertesített környezet vesz körül.
A sporttér ünnepélyes átadására 2019. május 19-én került sor, amit a városi sportegyesület szakosztályai azonnal birtokba is vettek. A létesítmény szeretettel várja a tiszakécskei sportbarátokat és az ország különböző pontjáról ide érkező sportolókat.
A Kosárlabda Sportcsarnok Tiszakécske Város lakóinak kiszolgálására, versenyek, mérkőzések, rendezvények, és közösségi összejövetelek megtartására kiválóan alkalmas, jól felszerelt helyszín. Egy minden korosztály számára vonzó sportlétesítmény, amely otthont ad a magas szinten történő, rendszeresen végzett sport teljesítmények eléréséhez.