A Tiszakécskei Lovasegyesület évek óta részese Tiszakécske város hagyományőrző eseményeinek, valamint több nemzeti és nemzetközi lovas megmérettetésen képviseli Tiszakécske városát. Kiemelkedő és nagy hagyományokkal bíró rendezvényük a Tiszakécskei Fogathajtó Verseny, amely igényes szórakozási lehetőséget és sportélményt biztosít a város lakói számára.
A Tiszakécskei Lovasegyesület 1990-ben alakult, amely tagsága közel 100 fő. Tagjainak egy része lovakkal, fogatokkal rendelkezik és munkájuk mellett amatőr sportolóként eredményes résztvevői területi és országos szintű fogathajtó versenyeknek, valamint különböző lovasbemutatók, szüreti felvonulások értékes színfoltjai. Az egyesület tagjainak másik fele a lovak, a lovassport szeretetével megáldott emberek, akik munkájukkal járulnak hozzá a rendezvények sikereihez valamint az egyesület működéséhez.
Az egyesület életében fontos események a 2005-ben Szarvason a III. Lovas világtalálkozón bemutatott 10 fogatból álló karusszel. 2007-ben Kunszentmárton várossá nyilvánításának 200. évfordulóján az egyesület 20 hintóval vett részt, a tiszakécskei fogatok vitték a koronázási jelvényeket és a díszvendégeket. 2009-ben a Zánkán megrendezésre kerülő V. Nemzeti Lovas Fesztiválon a Bács-Kiskun megyei Bandérium tagjaként a lovasegyesület kiemelkedő módon mutatta be Bács-Kiskun megyét és Tiszakécskét. Ennek a munkának köszönhetően az egyesület meghívást kapott karusszel bemutatójával a 2009-es kecskeméti XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság záróünnepségére.
Az egyesület minden évben megrendezi a Tiszakécskei Fogathajtó Versenyt, amely az évtizedek alatt a térség rangos sporteseményévé nőtte ki magát. Ennek elismeréseként 2019-ben a Tiszakécskei Lovasegyesület nyerte el a Kettesfogathajtó Országos Bajnokság döntőjének rendezési jogát. A bajnokság sikeres kimeneteléhez az is javában hozzájárult, hogy a tiszakécskei pálya kiváló adottságokkal rendelkezik, valamint a szervezők alkalmassága és szakértelme biztosította a magas színvonalon történő megrendezést.
Tiszakécske város életében kiemelten fontos rendezvény a Kécskei Fogathajtó Verseny, amelynek mind sport, mind kulturális jelentősége van. Évről-évre nagyon sokan kilátogatnak erre az eseményre, így nagy érdeklődésre tart számot. A fogathajtó versenyen résztvevő lovas sportemberek szerte az országból és határainkon túlról is érkeznek. Visszajelzéseikből egyértelműen kiderül, hogy nagyon elégedettek a helyi szervezéssel, a lovaspálya adottságaival, valamint a Tiszakécskei Lovasegyesület tagságának szervező munkájával. Kiemelten fontos, hogy a versenyen évről-évre indulnak tiszakécskei fogathajtók is, akik az egyes kategóriákban hagyományosan jól szerepelnek, így szerezve hírnevet városunknak. A verseny egyik fénypontja a polgármesterek akadályhajtása, ahol a környékbeli települések vezetői mérik össze tudásukat. Köztük többször lehetőséget kapnak országgyűlési képviselők is, így emelve az esemény rangját.