Halápi Sándor veterán kerékpáros sporttevékenysége kiemelkedő, kitartása és szorgalma hozzásegítette ahhoz, hogy kétszeres világbajnok lett, amelyre méltán lehetünk büszkék.
Halápi Sándorra és veterán kerékpárjaira mindig felfigyelnek az emberek. Halápi Sándor több mint 14 éve rója a kilométereket velocipédjével, aki ezzel a különleges járművel már kétszer nyert világbajnokságot. A kerékpár előfutára a velocipéd, amelynek egy nagy kereke van, elöl és egy kicsi hátul. Sándor közvetlenül az első kereket hajtja a pedálokkal, ami 50 col átmérőjű, örökhajtós szerkezet, amit mindig tekerni kell. Az ülése 1,3 méter magasságban van a tömörgumi keréken. A jármű súlya 18-20 kilogramm, amellyel átlagosan 25km/órás sebességgel tud haladni, a velocipéd típusa pedig Mesicek.
Halápi Sándor beleszületett a biciklik világába. Kerékpárműszerész édesapja mellett kisgyerekként hamar megkedvelte ennek a világnak a hangulatát. Tizenhárom évesen lett a szolnoki cukorgyár igazolt országúti kerékpárversenyzője. Első velocipédjét édesapjával építette meg dekorációs céllal, ami a mai napig meg van és még használható, Tiszakécskei kerékpár üzletében meg is tekinthető.
Az első valódi gépét külföldről szerezte be, amellyel az óta 5500 kilométert tekert. A versenyeken 150 -200 ember szokott részt venni, 23 országból. Két távon szervezik meg a versenyeket, 160 kilométeren és 1,6 – 8 kilométeren. Halápi Sándor két alkalommal lett világbajnok Franciaországban és Dániában a hosszú távú, százmérföldes, azaz 160 kilométeres futamon. A leghosszabb táv, amit teljesített egy 24 órás verseny volt. Ekkor 413 kilométert tett meg és 114 ezerszer tekerte körbe a kereket. Csehországban egy másik különleges járművel indult neki a versenynek, egy 200 éves futóbiciklivel, ahol Európa – bajnoki címet szerzett.
Halápi Sándor kivívta magának a nemzetközi szakma elismerését, megválasztották a 36 tagországot számláló Nemzetközi Veterán Kerékpár Szövetség magyarországi képviselőjének. A szervezettől érkezett egy megtisztelő felkérés egy tiszakécskei velocipéd – világbajnokság megszervezésére, így 2014-ben Tiszakécskén rendezhették meg a világversenyt, amelyen 18 országból 153 résztvevő indult.
Halápi Sándor több világversenyt is megnyert így büszkén vallhatja magát hazánk egyetlen velocipéd világbajnokának. A Tiszakécskén élő emberek elismerik érdemeit és büszkék arra, hogy városunk hírnevét erősíti a sportember.