Dr. Méhes Balázs orgonaművész az egyetemes zenekultúrát képviseli városunkban. Magas színvonalú orgonaszolgálatot és kórusmunkát végez, valamint hangversenyeket szervez a Tiszakécskei Református Egyházközség keretén belül.
Dr. Méhes Balázs orgonaművész, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának tanszékvezető főiskolai tanára, dékán helyettese, a tiszakécskei Szabolcska Mihály Református Énekkar karnagya. 1997-ben szerzett orgonaművészi diplomát a busapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Ruppert István növendékeként. Ezt követően részt vett prof. David Titterington kurzusain, Budapesten, Nagykőrösön, és mint a Mihály András Alapítvány ösztöndíjasa 2000-ben Dartingtonban, ahol az International Summer School hallgatója volt. Ugyanebben az évben kezdte meg kántori szolgálatát a tiszakécskei Református Gyülekezetben. 2001-ben egyéves ösztöndíjat nyert a herfordi Egyházzenei Főiskolára. Visszatérése óta a tiszakécskei Református Gyülekezetben kamatoztatja megszerzett tudását, mint orgonista és a Szabolcska Mihály Református Énekkar karnagya. Művészeti vezetője az Ókécskei zenés esték sorozatnak és alkalmi hangversenyeknek. Koncertező művészként rendszeresen fellép Németország, Erdély, Svájc és hazánk számos templomában. Több cikk és tanulmány szerzője, melyekben a hangszertörténet egyes területeit, illetve a zeneélmény és zeneértés összefüggéseit vizsgálja. Oktatói tevékenységet a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának Hittanoktató – és Kántorképző Intézetében folytat, az Egyházzenei és Zenepedagógiai Tanszék vezetője. 2005-2008 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktoriskolájának volt hallgatója. 2006-ban megkapta Tiszakécske város művészeti díját. Hegyi Barnabás kontratenor énekes 2009-ben megjelent CD-jén continuo – játékosként mutatkozott be. 2010-ben megvédte doktori disszertációja és az ahhoz kapcsolódó hangverseny alapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a zeneművészetek doktora címmel ismerte el szakmai tevékenységét. 2012-ben Tiszakécske város művészeti díja elismerésben részesült a Szabolcska Mihály Református Énekkar, amely Méhes Balázs vezetésével működik. 2018-ban jelent meg Orgonaportré című CD-je, melyen a tiszakécskei református templom orgonáját mutatja be.
Dr. Méhes Balázs művészeti és közéleti tevékenysége kiemelkedő. Tiszakécske város kulturális életének szervezésében fontos szerepet tölt be a hangversenyek, zenei programok, koncertek szervezésével, valamint a Szabolcska Mihály Református Énekkar vezetésével.