Buda Ferenc tevékenysége

Buda Ferenc munkásságával hozzájárult Tiszakécske város kulturális életéhez, alkotói tevékenysége révén számos tiszakécskeivel ismertette meg verseit. Kiváló művészi önkifejezésének bizonyítékai a megjelent verses kötetei és díjai.

Önálló kötetei: (pl.)

    • Füvek példája (1963)
    • Holt számból búzaszál (1982)
    • Csöndország (1991)
    • Árapály (2005)
    • Szinre szín (2010)
    • Ha csak estig (2019)

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. Szülei fontosnak tartották, hogy tanuljon. A Fazekas Mihály Gimnáziumba járt, itt ismerte meg a történelmet tanító költőt, Kiss Tamást, aki elindította az irodalmi pályán. A debreceni egyetem magyar-orosz szakán folytatta tanulmányait, amit 1968-ban fejezett be. 1963-ban Pusztavacson lett tanár, majd Kecskeméten és Kerekegyházán. Az 1969-ban induló Forrás folyóirat belső munkatársa valamint hosszú időn át a Magyar Írószövetség Duna-Tisza-közi csoportjának titkára, A Magyar Művészeti Akadémia tagja, A Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke. Első verseskönyve 1996-ban jelent meg, gyűjteményes kötete 1992-ben, és 2006-ban.

Buda Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila – díjas költő. Költészeti munkássága mellett műfordítói tevékenysége is kiemelkedő. Díjai (pl. Radnóti díj, Príma díj, Magyar Örökség díj, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje) bizonyítják művészi önkifejezésének értékét.

 

Szakterületi kategória

Kulturális örökség