Minden iskola érték, mert értéket közvetít és értéket ad tovább. A Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium eddigi és jelenlegi munkája is érték, amely az általános műveltség átadása mellett nagy hangsúlyt fektet a keresztény értékrend átadására, az Úr Istennel való találkozás lehetőségére és a református szellemiség megismertetésével.
A Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnáziumban 1718 –tól folyamatosan zajlik iskolai oktatás, 1718-ban a református gyülekezet megvette a templom szomszédságában lévő kicsiny házat, abból a célból, hogy fiúiskolát alapítson. Innen számítják az iskolai keretek között végzett reformátusoktatást Ókécskén, és ez a dátum az iskola alapításának éve is egyben, amely az intézmény címerében is megtalálható. Az iskola 2018-2019-es tanévben ünnepelte fennállásának 300. és újra indulásának 25. évfordulóját. 300 éve zajlik Ókécskén reformátusoktatás, ugyan volt egy kis megszakítás ebben a folyamatban, mert 1948-tól 1993-ig az iskolát államosították, ahogyan megannyi más egyházi intézményt is.
Az iskolában jelenleg általános iskolai nevelés – oktatás (alsó tagozaton), általános iskolai nevelés – oktatás (felső tagozaton), 4 évfolyamos gimnáziumi nevelés – oktatás, 6 évfolyamos gimnáziumi nevelés – oktatás folyik.
Az egyházi iskola működésének célja, feladatai:
- Isten ajándékának tekintik a gyermeket, az adottságait, és hangsúlyozzák, hogy az ember tudatos élő lény, aki képes saját magát és az őt körülvevő emberi, technikai, és természeti környezet megismerésére, megváltoztatására, aki szabad választásra képes jó és a rossz között.
- Elősegítik tanítványaik hitre jutását, jellemük, gondolkodásuk, ízlésük fejlődését. Ezért megismertetik tanítványaikkal a Szentírást, a magyar református hagyományokat, a keresztény erkölcsöt és életvitelt.
- Értékek közvetítésével kívánnak nevelni az élet, a természet, a munka, az egyetemes kultúra megbecsülésére, megkeresve azokat a területeket, amelyeken a legtöbb adottságot kapták és eljuttatják az általuk elérhető legmagasabb szintre, megtalálván élethivatásukat.
- A nevelés csak kölcsönös tisztelet alapján lehet eredményes. Ezért törekednek a szoros kapcsolattartásra a szülőkkel, hogy a család helyzetét megismerve segíthessék a gyermekek harmonikus fejlődését.
- A haza és a nemzethűséges és áldozatkész, alkotó polgáraivá formálják diákjaikat, hogy készek legyenek megbecsülni saját nemzeti, és más népek értékeit, hagyományait.
Az iskola élete:
Minden tanítási hetet egy hétfői közös reggeli áhítattal kezd meg az iskola közössége a templomban. Ezek az alkalmak ökumenikus jellegűek, ahogyan az egész iskola is, hiszen felváltva tartják a római katolikus és református lelkészek, hitoktatók. Minden hónapnak meg van a maga éneke, amelyet együtt tanulnak meg és énekelnek. Minden tanítási nap első órájában osztályszinten olvassák el a napi Igét és imádkoznak a gyermekek. Fontos szerepet kapnak a hónapok utolsó vasárnapjai is, akkor tartják családi istentiszteleteiket, amelyeken a gyerekek, verses – énekes szolgálattal, igeolvasással készülnek az alkalmakra, minden hónapban más évfolyam. Ezeken kívül minden iskolai rendezvényüket gyülekezeti istentiszteleti alkalomhoz kötik. További alkalmak tartásával is igyekeznek a gyülekezet és az iskola kapcsolatát erősíteni, így az adventi időszakban az adventi koncert, a szeretetvendégség és a szentestei gyermekek karácsonya megfelelő alkalmak a találkozásra. Hittantáborok szervezésével is igyekeznek közelebb vinni a gyermekeket a gyülekezethez. Az iskola életéhez hozzátartoznak azok a különleges alkalmak is, amelyek mozgósítani kívánják a közösséget. Több alkalom immáron 20-25 éves hagyományra építkezik, míg egyes kezdeményezések a hagyományteremtés céljából zajlanak az iskolában.
Az iskola az ismeretek mellett igyekszik átadni a keresztény értékrendet, amely az élő Istenbe vetett hitre neveli a fiatalságot. Fontosnak tartják, hogy a hagyományos református értékeket képviselje és közvetítse az iskola, természetesen a modern tudással és korszerű eszközök segítségével. Az iskola számára azonban fontos az is, hogy az ott végző diákok később „alma materükként” tekinthessenek a gyülekezetre, ahová szívesen visszatérnek.
Az iskola a helyben tanulás kényelmét szolgálja, mivel a tanulóknak nem kell a környező nagy városokba utazniuk ez által 18-19 éves korukig tanulhatnak lakóhelyükön szüleik, tanáraik óvó szeme előtt. A kis városi iskola családiasabb jellege és alacsonyabb osztálylétszáma miatt több figyelmet tud fordítani egyénileg is a nevelésre, akár ezzel is segítve a szülők nevelési törekvéseit.