Minden iskola érték, mert értéket közvetít és értéket ad tovább. A Móricz Zsigmond Gimnázium eddigi és jelenlegi munkája is érték, amely nagy hangsúlyt fektet az erkölcsi nevelésre, a nemzeti és iskolai hagyományok ápolására, a gazdag iskolai tevékenységekre, valamint az érzelmi nevelésre.
A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium 1963. szeptember elsejétől folyamatosan működik, amely Móricz Zsigmond nevét 1982-ben vette fel. ( Az író tiszakécskei kötődése kapcsán.) Jelenleg állami irányítás alatt áll, de főleg a helyi tanulókat és családokat szolgálja. A gimnáziumba jelentkezők részt vehetnek 4 évfolyamos vagy 5 évfolyamos képzésben. Utóbbi a 9. évfolyamon angol illetve német nyelvi előkészítő évfolyamon indul. A képzés keretében a tanulóknak az emelt szintű érettségi vizsga sikeres letételéhez biztosít komoly esélyt, mely megfelelő eredmény esetén a középfokú nyelvvizsga megszerzését is jelenti. A gimnáziumban oktatott idegen nyelvek: angol nyelv, német nyelv, olasz nyelv. Fakultatív tantárgyak: magyar, matematika, történelem, angol nyelv, német nyelv, informatika, fizika, biológia, kémia, utazás és turizmus. Felnőttek gimnáziumi oktatása is folyik az intézményben – levelező tagozaton.
Az iskola célja: egy életre felkészült, tanulást szerető és azt felelősség tudattal végző, képességeinek maximumán teljesítő, másokkal együtt dolgozni tudó, kreatív generáció nevelése.
A gimnáziumi oktatás a helyben tanulás kényelmét szolgálja, mivel a tanulóknak nem kell a környező nagy városokba utazniuk ez által 18-19 éves korukig tanulhatnak lakóhelyükön szüleik óvó szeme előtt. A kis városi gimnázium családiasabb jellege miatt több figyelmet tud fordítani egyénileg is a nevelésre, akár ezzel is segítve a szülők nevelési törekvéseit.
A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnáziumban fontos szempont a lokálpatrióta szemlélet az oktatásban, hogy a diákok megismerjék és szeressék lakóhelyüket. Később minél magasabb képesítést szerezve visszatérjenek Tiszakécskére és tehetségükkel segítsék a város további fejlődését.

