A Tiszakécskei Református Templom Orgonája

A tiszakécskei Református templom orgonája átadása óta folyamatosan üzemel, amelyet neves orgonaművészek szólaltatnak meg, öregbítve ezzel városunk hírnevét. Hangzása csodálatos és a templom jó akusztikája miatt is élmény a hangját hallani. Tiszakécske város büszkesége, amely ünnepélyes megjelenésével is elvarázsol mindenkit.

A Tiszakécskei református Egyházközség orgonája valódi egyházi hangszer, amely Isten dicsőségét zengi az istentiszteleteken és a hangversenyeken a gyülekezet neogótikus stílusú templomában.

A tiszakécskei reformátusok jelenlegi templomának első orgonáját 1909-ben építette a Rieger Ottó és Fia orgonagyár. Az Op. 1455-ös hangszer kétmanuálos (II/12) orgona pneumatikus kúpláda rendszerű volt. A második világháborúban a hangszer megsérült, majd csak az 1970-es években sikerült újra megszólaltatni, amely a 90-es évek végére ismét elnémult. 2000-ben az Aquincum Orgonagyár a rekonstruált orgonaházba teljesen új orgonát épített. A pedálzatot és a padot megtartották, az eredmény mégis a modern orgonaépítészet elvei szerinti, mechanikus traktúrájú hangszer lett. 2015-ben a délnémet és a tthüringiai barokk orogonaépítő iskolák hangzását követve a diszpozíciót átalakították és a sípokat újra intonálták, valamint a hangolása is a Bach – korabeli elveket követi. A légellátást ékfúvó biztosítja. Ennek eredményeként az orgona hangja természetesebb, hangzása színesebb, erőteljesebb lett, 12 regisztere a nagy orgonák hangzását idézi. Az új koncepció és a művészi intonáció Faragó Attila szakértelmét tükrözi, melyet cége, az AerisOrgona Kft. valósította meg. az építő számára az igazi kihívást az jelentette, hogy úgy kellett a thüringiai barokk orgonák hangzását megidéznie, hogy nem készíthetett új hangszert, hanem egy 20. században épült orgonát kellett átépítenie.

Az átépítést kormányzati és önkormányzati forrásból, valamint a gyülekezeti tagok adományából valósították meg. A hálaadó istentiszteleten Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnök – lelkésze hirdetett igét. a hangszert pedig Farsang László orgonaművész szólaltatta meg.

Méhes Balázs orgonaművész és Reinfeld János hegedűművész közreműködésével 2019-ben cd –n is megjelenhetett meg az ókécskei orgona hangja, Orgonaportré: Az ókécskei orgona arcai címmel. A felvétellel szeretnék orgonájukat szélesebb körben is megismertetni, olyan zeneműveken keresztül, amelyek az ókécskei református templomban többször elhangzottak az elmúlt években. Johann Sebastian Bach művei például különösen nagy szerepet kaptak a lemezen valamint azokat a tételeket is rögzítették, amelyek a lipcsei kántor életéhez vagy életművéhez kapcsolódtak.

A Református templom orgonája liturgikus hangszer, amelynek hangja az egyházat juttatja eszünkbe. Előkészíti lelkünket az ige hallgatására, valamint a hangversenyek alkalmain komoly zenei értéket képvisel.

Szakterületi kategória

Kulturális örökség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.